2010. január 18.

Mézes franciakrémes


Mostanában ritkán sütök tortákat, valahogy nincs rá túl nagy igény. Most mégis volt a hétvégén, a fiam kérésére készült. Franciakrémest szeretett volna, de nem klasszikus krémeslappal. Valami "normális" tészta között legyen a krém, mondta. Feltúrtam a számítógépes archívumomat és ezt a sütit találtam, amire rábólintott. A vaníliakrémet bonyolítottam kicsit, vele kapcsolatban több fórumban olvastam már azt a variációt, ahol nem teljes tojással, hanem csak a fehérjével készül. Ez ráadásul kapóra jött, mert szombaton 2 adag fánk sült, aminek következtében 8 fehérje maradt, így nem volt kétséges, mit választok.
Az eredmény? hát teljesen jó lett! Mindenki boldogan ette a lányom kivételével, aki kicsit fanyalgott a túl sok krém-tejszínhab variációtól, de neki találtunk némi kekszet a dobozban kárpótlásul:)

A legtöbb idő azzal telt el, hogy azt fontolgattam, miben fogom majd összerakni, nehogy véletlenül a dermedés időszakában szétfolyjon, ezért a nagyobb tepsi nem jó. Ha pont akkora tepsiben rakom össze, mint a süti, akkor lehetetlen kivenni belőle. Erre lenne hivatott az a tepsi, amiben Moha sütött, de nekem olyan nincsen:( (mondjuk nem is túl sűrűn használnám...) Végül azt találtam ki, hogy egy nagyobb tepsibe egy sütőpapír darabot beleterítettem, és akkorára hajtogattam benne, hogy a hossza megmaradjon, a szélessége pedig kb. a 2/3-a legyen. Így 3 oldalról meg volt támasztva, a negyedikhez pedig készültem odanyomtam egy fóliával becsomagolt kartonpapírt - utólag kiderült, hogy erre nem nagyon volt nagy szükség, elég jól megállt magában is. De akinek már szétfolyt valaha tortája, az minden szükséges óvintézkedést megtesz, úgy gondolom... Végül ennek a hajtogatott sütőpapírnak a mérete adta meg a krémes méretét, 21x32 cm volt.

Hozzávalók a 2 laphoz:

1 egész tojás + 1 sárgája
10 dkg kristálycukor
1 evőkanál méz
1 mokkáskanál szódabikarbóna
5 dkg margarin

30 dkg finomliszt

Hozzávalók a vaníliás krémhez:

5 tojásfehérje
10 dkg kristálycukor
1 csomag vaníliáscukor

5 dl víz
2 csomag vaníliás pudingpor (főzős)
10 dkg kristálycukor
1 csomag vaníliáscukor
3 lapzselatin vagy 5 g porzselatin

Hozzávalók a tejszínes réteghez:

4 dl tejszín
4 lapos evőkanál cukor
1 habfixáló

Hozzávalók a mázhoz:

10 dkg étcsoki
3 evőkanál étolaj


Elkészítés:

Gőz fölött összemelegítettem a lapok hozzávalóit a liszt kivételével. Amikor egynemű volt az anyag, levettem a keverőtálat a lábos tetejéről és hidegre tettem, teljesen kihűtöttem.
A lisztet belekevertem, kézzel összegyúrtam, 2 felé vettem, folpackba csomagoltam, hűtőbe tettem kb. 2 órára, hogy könnyebben lehessen nyújtani. Amikor elővettem, a kimért sütőlap nagyságára nyújtottam őket, sütőlapon (vagy tepsi hátulján is lehet) 180 fokon 8 perc alatt megsütöttem, félretettem.

Elkészítettem a vaníliás krémet. Az 5 lehűtött tojásfehérjéből kemény habot vertem, amikor majdnem készen volt, akkor tettem hozzá a kristálycukrot és a vaníliáscukrot.
A pudingporokat 1,5 dl vízzel kevertem össze egy kézi habverő segítségével, a többi vizet felforraltam a cukorral. Közben a lapzselatinokat beáztattam hideg vízbe 5 percre. Amikor a víz felforrt, beletettem a nedves pudingport, felforraltam, belekevertem a tojásfehérjét. Levettem a tűzről, hozzáforgattam a kinyomott, felmelegített, kevés pudingos krémmel elkevert zselatint is, majd langyosra hűtöttem.

A behűtött habtejszínt a habfixálóval és a cukor kissé késleltetett hozzáadásával kemény habbá vertem, félretettem.

Amikor mindez készen volt, hozzáláttam az összeállításhoz. Az egyik lapot megkentem a vaníliás krémmel, tetejére kentem a tejszínt, arra tettem a 2. lapot. Hidegre tettem egy éjszakára, hogy a lapok megpuhuljanak.

Másnap reggel elővettem, az étcsokit gőz fölött megmelegítettem, 2 evőkanál olajat kevertem bele, majd rákentem a süti tetejére. Ezután újból némi pihentetés következett, amíg a máz teljesen megdermedt.
Éles késsel szépen fel lehetett szeletelni.


Látszik, ez nem a gyors és könnyű kategória, mégis úgy érzem, érdemes volt nekiugrani. Ha elég gyorsak vagytok, gyertek, még van néhány szelet...

12 megjegyzés:

pitypang írta...

Húúú,korán reggel ilyen finomság!Nagyon guszta! :)
van a blogomban egy kis kedvesség neked-nem tudom,megkaptad-e már..ha igen,akkor most tőlem is! :)

Moha írta...

Nagyon szép lett! Jó ötlet a mézeslap, azt mindenki szereti nálunk is!

sedith írta...

Hű, de jól néz ki, biztos finom is volt!:)
És ötletesen megoldottad a dolgokat!:)

dortimcsi írta...

Nézz be hozzám, van számodra valami:)

Renata Kalman írta...

Katám!
Jöttem a krémesedre, de utána még visszaszaladtam egy ilyenért:

http://lettudatoskonyha.blogspot.com/2010/01/kreativ-dij-titkokkal.html

mariam írta...

Ez nagyon jól hangzik! :-)
és bizalomgerjesztően néz ki,biztos finom is!

Kata írta...

Andi, a finomság igazából tegnap délre volt, csak most ért ide:)

Andinak, Timcsinek és Renátának köszönöm a megtiszteltetést, igyekszem válaszolni!

Moha, nekem is meglepő, hogy nem csak finom volt, hanem még szép is, sőt a mumusom, a szeletelés is sikerült.

Sedith, Receptgyűjtő, köszi:)

Jade írta...

Hat ez gyonyoruen nez ki! Viszem a receptet! Mar megint...

szepyke írta...

Hu, az anyja, ez nagyon jó lett!

Kata írta...

Judit, vigyed csak nyugodtan, örülök, hogy tetszik:)

Szepyke, megmondom őszintén, én is úgy látom. Aki megkóstolta, mindenkinek nagyon ízlett; biztos nem utoljára sütöttem meg.

Névtelen írta...

Szia!

Én most szeretném megsütni húsvétra a krémest, érdekelne, hogy még melegen tetted hozzá a tojásfehérjét? Nem esett össze?

Köszönöm, Kriszta.

Egyébként gratulálok, nagyon jók a receptek:-)

Kata írta...

Szia Kriszta! igen, még forrón teszem bele, úgy működik, mint a krémes süti krémje. Nem esik össze, nyugodtan csináld így.
És nagyon köszönöm, örülök, hogy tetszik, amit írtam, gyere máskor is:) Sok sikert kívánok a sütéshez!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin