2016. január 11.

Narancsos-grízes-áfonyás krémes szelet

Vasárnap délután alkottam ezt a sütit. Az uram valamilyen tortára vágyott, és igaza volt, ezer éve nem volt nálunk olyan krémes süti, amiből kedvére ehetett volna. Úgy gondoltam, körülnézek a neten, és az első olyan esélyes receptből sütök, amihez nagyjából minden van itthon. Így esett a választás a Troll a konyhámban blogról erre a receptre, ami azért nálam elég rendesen megváltozott, főleg az alapanyagok hiánya miatt. A végeredmény abszolút nem paleo, viszont erősen szénhidrátszegény lett, de végül is ez volt a cél. Finom, de az biztos, hogy krémbe soha többet nem teszek konjac lisztet, mert "nyúlós" lett tőle az állaga; az ízén nyilván nem változtat, de azt legközelebb tuti kihagyom, szerintem anélkül is megáll a két lap között.....nah majd kiderül ;)

Egyébként aránylag gyorsan készen van, ráadásul az egészet kézi habverővel kevertem össze, nem kell hozzá sok fakszni. Érdemes kipróbálni – persze az eredetit is :)





Hozzávalók 30 x 22 cm-es tepsihez

a tésztához:
2 dl Cocomas kókuszkrém
3 dl víz
2 evőkanál citromlé
3 evőkanál folyékony kókuszolaj
5 dkg mandulaliszt
5 dkg gesztenyeliszt
5 dkg zabkorpa
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1/2 teáskanál konjac liszt
1 csipet só
1 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
5 dkg eritritol + 18 csepp édesítő folyadék
a krémhez:
3 dl habtejszín
1 dl frissen facsart narancslé
5 dkg zabkorpa
1 csipet só
1/4 teáskanál konjac liszt – ezt innen legközelebb kihagyom
5 dkg eritritol + néhány csepp édesítő
1 teáskanál szárított narancshéj
továbbá:
3 dkg kókuszolaj
fagyasztott áfonya

A tésztához a folyékony hozzávalókat egy nagyobb tálban összekeverjük, ezután a szárazakat is, és összedolgozzuk a kettőt. A tepsit sütőpapírral kibéleljük, beleöntjük a maszát, és 165 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben kb. 30 percig sütjük, amíg a teteje enyhe nyomásra szilárd nem lesz. A sütőpapír segítségével tálcára emeljük, és rácsra téve kihűtjük. 
A krémhez a kókuszolaj kivételével egy kisebb lábosban mindent elvegyítünk kézi habverővel, majd kisebb lángon, kevergetve besűrítjük. Belemérjük az édesítőt, majd kóstolással ellenőrizzük. Ha besűrűsödött a krém, belekeverjük a kókuszolajat, és teljesen kihűtjük. 
A tésztalapról leválasztjuk a sütőpapírt, majd hosszában kettévágjuk. Az egyik lapra kenjük a krém felét, rászórjuk a fagyott áfonyaszemeket, majd rásimítjuk a maradékot. A másik lapot ráborítjuk, és kissé megnyomkodjuk, hogy jól összetapadjanak. Ezután hűtőbe rakjuk 1-2 órára, végül felszeleteljük. 

Az eredeti sütemény tetején csokimáz is volt, de ahhoz már sem időm, sem türelmem nem volt, így nagyon vékonyan megszórtam kevés poreritrittel.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin